A ’90-es évek eleje óta A holló (1994) a sötét tónusú, misztikus fantasy mozik fontos referenciapontja, és egyben olyan kultikus film, amiből műfajfüggetlenül is megidézhetők a jó zenék, a kulcsjelenetek, vagy néhány azóta már szállóigévé vált tételmondat, és méltó emléket állít a tragikusan fiatalon elhunyt Brandon Lee életművének. Nekem például a brazil klímacsúcs utáni egyik reggelen az “örökké nem eshet” klasszikus idézet jutott az eszembe a filmből, és ez azóta is ott kering a fejemben. Nem vállalkoznék arra, hogy eldöntsem, maradtak-e még rajtam kívül csodavárók az évente rendezett klímacsúcsokkal kapcsolatban, de amikor azt olvasom, hogy Belémben megrendezett idei esemény inkább a nagy kudarcok, mint a kis eredmények fórumaként összegezhető, kevés valós ellenérvem van. A COP30 sem hozott tehát áttörést, és a legpozitívabb kommentárok is azt emelik ki, hogy legalább vissza nem léptünk. Mi is következik számunkra abból, hogy ismét erősebbnek bizonyult a fosszilis lobbi és a közeljövőben nem is várható, hogy végre feladják a világgazdasági pozícióikat? Ha ehhez hozzáadjuk a műanyagszennyezés elleni kereszteshadjárat (az ún. nairobi folyamat) kudarcát is, akkor fel kell tennünk magunkban azt a feszítő kérdést, hogy az ENSZ égisze alatt működő környezet- és klímavédelmi platformoknak (UNEP/UNFCCC/IPCC) maradt-e egyáltalán bármi értelme? Ha igazán elkötelezettek vagyunk, akkor természetesen nem tehetjük fel, de mindössze annyi kapaszkodónk maradt, hogy “örökké nem eshet.”

Az EU a világ világítóoszlopa

Ha világszinten elakadni látszik is a zöld átmenet, akkor a szűkebb környezetünkben legalább megtalálhatjuk a bizakodásra okot adó jeleket. Az Európai Unió, ha elégedett nem is lehet, magának szemrehányást nemigen tehet, mivel kész az üvegházhatású gázok (ÜHG) és a műanyagszennyezés kérdésben is a világ többi részének irányt mutatva eltökélten haladni az általa választott úton. Ennek egyik eredménye, hogy az önkéntes karbonpiac szabályozása, integrációja és fellendítése minden gyakorlati problémájával együtt is fontos az EU számára. Ráadásul, az utóbbi hetekben több, mérföldkőnek számító döntés is született a tekintetben, hogy az Unió szabályozza és ezzel együtt legitimálja az önkéntes karbonpiacot, ezáltal az ellentételezést is, valamint a karbonkrediteket. A klímaügyi vállalásokat megerősítette a Fit for 90, a jövőálló eltávolítási karbonkreditek részletszabályozása (Carbon Removal Carbon Farming, CRCF) is végre elkészült, ahogyan ez utóbbinak lényegében szerves részeként megszületett az uniós szintű biogazdasági stratégia is.

Fit for 90

A három szabályozási tételből minden bizonnyal ez a legközismertebb, ami nem más, mint egy 2040-ig megírt és kőbe vésett klímavédelmi itiner, mely alapján az Európai Unió azt írja elő a tagállamok számára, hogy azok mostantól 15 év múlva az üvegházhatású gázok (ÜHG) nettó kibocsátásának 1990-es szinthez viszonyított 90 százalékos csökkentését érjék el. Az ezt kiegészítő 5 százalékos szabály lehetővé teszi, hogy egy uniós tagállam a maga háza táján elért legalább 85 százalékos ÜHG-lefaragást a nemzetközi porondról, kellően hiteles karbonkreditekkel egészítse ki, amit kifejezetten előremutató és jó megoldásnak tartok. Egyrészt, jó a tagállamoknak, mert - mint Pareto óta jól tudjuk - mindig az utolsó pár százalék elérése a legköltségesebb, tehát olcsóbb lehet máshol megvásárolni az ellentételezést, mint maximálisan kifacsarni a hazai gazdaságot, így kevesebb növekedési kockázattal jár. Másrészt, a klímavédelmi szempontból ugyanolyan jó, ha ez az 5 százalék nem az Unión belül valósul meg, mivel összességében a felmelegedés elleni küzdelemben úgyis a globális kibocsátási szint számít, és mindeközben olyan országoknak segíthet az EU ezzel pénzügyileg, ahol a kivonás mértéke nincs is az EU-hoz hasonló mértékben szabályozva. Végül, az új 5 százalékos szabály üzletileg érdekeltté teheti a szereplőket, hogy több projektet fejlesszenek, amely biztosan élénkíteni fogja az önkéntes karbonpiacot. Azonban, kezeljük helyén a dolgokat: a 2030 és 2040 közötti évtized, amivel a Fit for 55-ból a Fit for 90-ig el kell jutni, nem lesz sem egyszerű, sem olcsó sétagalopp, jelentős méretű kockázatokat tartalmaz. Továbbá, a 2050-es NetZero határidő és 100 százalék cél továbbra nem változott, tehát a 2040-2050 közötti időszakra továbbra is marad az uniós országoknak további feladatuk a zöld átmenettel.

De maradjunk optimisták és feltételezzük, hogy sikerül a fit for 90 céljait elérni. Ekkor az a kérdés: mégis mennyit segít ez a karbonpiacnak? Nagyon sokat. Az EU 1990-es nettó kibocsátása hozzávetőleg 5Gt szén-dioxid egyenértékes volt, tehát ennek 5 százaléka elméletileg akár évi 250 millió tonnányi plusz keresletet támaszthat a minőségi karbonkreditek iránt. Hogy ezt el tudjuk helyezni, az egész globális önkéntes piac idei forgalma kb. ennyi lesz, tehát az EU ezen lépése önmagában hosszabb távon akár duplázhatja is a jelen keresletet egy olyan piacon, amelynek ma az első számú problémája a kereslethiány. Persze, ez nem holnap következik be, de a piaci szakértők a kereslet folyamatos, évi több tízmillió tonna nagyságrendű növekedését várják ettől az intézkedéstől.

A karboneltávolítási kreditek szabályozása

A CRCF részletszabályázása ügyében annyit érdemes mindenkinek tudnia, hogy ezzel az EU elfogadott egy, az önkéntes karbonpiaci tanúsítási rendszerekre vonatkozó áltáthatósági szabálycsomagot, amely teljesen egyedülálló a világon. Erre vonatkozóan született meg tavaly decemberben a CRCF-irányelv, amelynek mostanra végre elkészült a végrehajtási rendelete is. Utóbbi komplex minőségi előírásokat tartalmaz, illetve a nyomon követési és jelentéstételi folyamatok megkövetelt leírásaira fókuszál. De szabályozza a tanúsító szervezetek munkáját és az auditálási folyamatot is. A cél, hogy a karbonmentesítési folyamatokba, technológiákba és a fenntartható szén-dioxid-gazdálkodási megoldásokba való beruházásokat transzparensebbé tegyék, és kiszűrjék a zöldre festést. A szabályozás lényege az, hogy a szabályozási körbe tartozó karbonkrediteket és az azokkal történő kibocsátás-ellentételezést az EU legitimálja, azok jogszabályi alapon nyugvó kötelezettségek teljesítésére is alkalmasak lesznek, tehát egyenrangúvá válnak egy átváltási mechanizmuson keresztül az EU emissziókereskedelmi rendszeréből (EU ETS) ismert karbonkvótákkal. Ez egy óriási eredmény és egyben egy nagy lehetőség a karbonpiac számára!

Azonban a CRCF szabályozás nem mindenfajta karbonkreditre vonatkozik, amellyel egyben az EU ki is jelöli a projektfejlesztési irányokat. A hagyományos, szén-dioxid kibocsátáselkerülési vagy csökkentési projektekből származó karbonkrediteket az Unió továbbra sem legitimálja. A november végén elfogadott új CRCF jogszabály két módszertan köré csoportosította a témát: a tartós szén-dioxid eltávolítási és a szén-dioxid-gazdálkodási módszertanra. Előbbi lényege, hogy a szén-dioxidot technológiai alapon kivonják a légkörből és biztonságosan, tartósan letárolják (ide tartozik a közvetlen levegőből történő szén-dioxid-leválasztás szén-dioxid-tárolással (DACCS), de ide tartozik a biogén eredetű kibocsátások szén-dioxid-tárolással történő leválasztása (BioCSS) és a bioszén alapú megoldások is (BCR) is. Utóbbi pedig az erdőkben, talajban fokozott szinten megkötött szén-dioxidról, illetve a fotoszintetizáló kapacitás növeléséről, vagyis mezőgazdasági, erdészeti, agráriumhoz köthető megoldásokról szól. Az e két irány átlátható tanúsítási rendszerének tagországi ratifikációi lehet jövőre a legfontosabb előre lépések. Ha minden jól megy, akkor e jogosítványokat jövőre, öt év érvényességgel már el is kezdhetik kiosztani.

Biogazdasági stratégia

Ami pedig a biogazdasági stratégiát illeti: a kidolgozása azért is fontos eredmény, mert teljesen új pályát és új lehetőségeket teremt az ÜHG csökkentési univerzumban. Az EU terve az, hogy az élelmiszerek, a bioanyagok, az energia és kapcsolódó szolgáltatások biztosítását és előállítását az eddigi fosszilistüzelőanyag-túlsúlyos rendszerről átállítja a megújuló, biológiai erőforrásokra. A növények, állatok, mikrobák stb. „becsatornázása” a karbonlábnyom kérdésbe innovációs spirált, fejlesztési görbét, de teljesebb körforgásos gazdaságot és több zöld munkahelyet is jelent – minden ide sorolható és minden fontos, mert az agráriumtól a halászaton át a biotechnológiáig mindent beköt a fosszilis anyagok használata elleni küzdelembe. Az intézkedések több területre is kiterjednek. Egyrészt, az EU a CRCF-egységek önkéntes piaci beindítására létrehoz egy az ellentételezést választó cégek számára kialakított uniós vásárlói klubot (EU Buyers’ Club), amely szintén fontos karbonpiaci keresletgeneráló lépés. A klub a magánvállalatok önkéntes keresletének összevonásával friss és új bevételi forrásokat fog generálni például az erdészeteknek, erősíti a biomassza-értékláncokat, és a céges kötelezettségvállalások ellentételezésen keresztüli teljesítésére is kínál egy új és az Unió által támogatott irányt. Másrészt, a Bizottság egy uniós szén-dioxid-kibocsátási adatbázist (EU Carbon Farming Database) is létrehoz, amivel például a hozzánk, a Mitigiához hasonló karbonpiaci projektfejlesztők számára is módszertani segítséget nyújt az alapvonal meghatározásához, a hatékonyabb nyomon követéshez és ellenőrzéshez is. Végül, a stratégia része az is, hogy az EU utat nyit az építőiparban a gyártás során biogén eredetű szén-dioxidot a keletkező végtermékben hosszú távra (legalább 35 évre!) letároló építőanyagok és épülettípusok elterjedése előtt, amivel tényleg mindenki csak nyerhet.

Azt még persze túl korai lenne kijelenteni, hogy mindezektől mekkora elmozdulás várható 2026-ban, de ezek a helyes irányba tett fontos lépések. És lám, Európa felett kezd felszakadozni a felhőzet, mert jól tudjuk: „örökké nem eshet!”

Ezt a cikket először 2025. december 26-án tette közzé Tóth Levente, a mitigia vezérigazgatója, a személyes LinkedIn-profilján.