Tehát, a COP30 eredménye vagy inkább eredménytelensége láttán megnéztem újra a 12 majom című filmet. Persze, nem csak ezért, hanem nagy kedvenceim, Bruce Willis és Brad Pitt miatt is, de leginkább azért, hogy újra ellenőrizzem: Terry Gilliam valós világi trendeket skizofrén víziókkal keverő szürreális, negatív utópiája 30 év alatt tényleg olyan szépen öregedett-e, ahogyan az én generációm emlékezetében az még mindig él. A válaszom: igen! A világ jövőjére vonatkozó ígéretek közt ugyanúgy vannak őrülten hangzó kijelentések és reális keserűségek egyaránt, miközben a megoldás bizonyos értelemben itt van előttünk, de valamiért mégsem látjuk. 

Összefoglaló értékelés 

‘A világ nem ott tart, ahol tartania kellene - de: továbbra sincs minden veszve’ – summa summarum. Aki veszi a fáradtságot, és visszaolvassa, hogy a világ mértékadó hírportáljai (Guardian, Bloomberg, Reuters, BBC, Financial Times, Atlantic stb.) milyen eredményekről számoltak be, vagy egyáltalán milyen értékeket olvastak le a brazil őserdő csúcsán, Belémben megrendezett idei ENSZ klímakonferencia végén a mérlegről,  akkor nagyjából ezt találják. Alapvetően csalódásra ad okot az a tény, hogy továbbra sincs áttörés a klímapolitikában. Mély a megosztottság, több segítséget (pénzt, de leginkább adaptációs támogatást) kellene áldoznia a világnak a harmadik világ támogatására, le kellene számolni a fosszilis világuralommal, és végre valóban működőképessé kellene tenni a Párizsi Klímaegyezménybe foglalt karbonpiaci mechanizmusokat. Amennyiben inkább a jó oldalát nézem a dolognak, akkor világosan látszik, már minden érintett vallja és nem kérdőjelezi meg állandóan, hogy ha így megyünk tovább, akkor apokaliptikussá válhat az éghajlati jövőnk, és ez már több mint csak erős hipotézis. Emellett a mérleg pozitív serpenyőjében ott vannak bizonyos reménykedésre okot adó tények, mint például az, hogy tételesen bizonyítottá vált mára, hogy a Párizsi Megállapodásnak azért mégiscsak volt valami értelme, mert lefelé hajlította a globális károsanyag-kibocsátási görbét. És ez azzal együtt is igaz, hogy az ambíciózusan kitűzött céltól, attól a bizonyos másfél foktól azonban még mindig csak egyre tovább távolodunk. 

A nemzeti vállalások helyzete 

Az EU hivatalosnak tekinthető összegzése alapján az nem elhanyagolandó eredmény, hogy mind a 2050-es nettó zéró, mind a 2040-re fogadkozott, 90 százalékos üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátási limitje a helyén maradt. Sőt, közvetlenül a COP30 előtt az unió épp az iránytartáson és az esetleges tagországi időhúzások kigyomlálása érdekében szigorított: a 2035-ös, 66,25 százalékos ÜHG kibocsátás-csökkenési arányt emelte fel 72,5 százalékra. A gyakorlatra lefordítva ez azt jelenti, hogy a következő, tízéves időtávra az EU bejelentette, hogy sebességet és tempót vált. Továbbá, az 56 ezer bürokrata, aktivista, politikus, lobbista és őslakosok (!!!) részvételével tartott klímafórumra érkező országok többsége mégiscsak frissítette a vonatkozó klímavállalásokat tartalmazó dokumentumait, de sajnos nem mindenki. A félig teli - félig üres pohár esetét példázza, hogy például az Egyesült Királyság, Norvégia, Japán, Szingapúr, Svájc és az Egyesült Arab Emírségek plusz vállalásokat tettek, addig az Egyesült Államok el sem ment a COP30-ra, míg és Németország (és más, hatalmas gazdaságok is), nos, ők még dolgoznak ezen (vagy mégsem.)  

Fosszilis tüzelőanyagok kivezetése 

A COP30 végére az ÜHG-témában főként az látszott érvényesülni a tárgyalóasztaloknál, hogy a világnak a szénről a korábban tervezettnél gyorsabban le kell mondania. De hol vannak a konkrétumok? A határidők? A menetrend-számítások? Feszítő kérdések. Az éltanuló EU a Párizsi Klímacsúcs óta eltelt egy évtized alatt kevesebb, mint a felére csökkentette a szénfelhasználását, és ha az orosz-ukrán háborús kényszer miatt is, de mára már jelentősen kevesebb földgáz használatával is beéri. Ez lehet a pozitív minta, szerintem ennek következménye az, hogy - az EU ösztönző hatására - a brazíliai klímafórumon mintegy 80 ország kötött koalíciós partnerséget a fosszilis tüzelőanyagoktól való leválás felgyorsítására.  Ám ahogyan a Világgazdasági Fórum (WEC) saját mérlegkészítői aláhúzták: a tárgyalóasztalnál sajnos végül nem tudtak megegyezni egy kötelező érvényű kötelezettségvállalásban, és a támogató országok végül a “fosszilis tüzelőanyag” megnevezése nélküli szövegre bólintottak rá csupán.  

A karbonpiaci fejlemények 

Ami a szén-dioxid-piacot illeti, sajnos a nagyképhez hasonlóan itt is csak félig teli a pohár. Azért nem félig üresnek hívom, hogy pozitív maradjak. Egyrészről igaz ugyan, hogy e szegmens kereskedelmi intézkedéseit, például az EU szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítási mechanizmusát (CBAM) beemelték a hivatalos tárgyalási mezőbe, és a menetrend szerinti vita része lett. Másrészről elkeserítő az, hogy hiába a Párizsi Egyezmény 6. cikkelyének többszöri vastagon aláhúzása, ha konkrét szabályozás, menetrendezés ezügyben sajnos – a várakozások ellenére - nem született. Így a nagy álom, a Párizsi Egyezményben megálmodott egységes karbonpiac (Paris Agreement Crediting Mechanism, PACM) operacionalizálása, tehát a végleges részletszabályok elfogadása továbbra is várat magára. Ami sikerült, az azért mégis valami - a WEC is a fokozatos előrelépés kategóriába sorolta -, a főáramba sorolt tárgyalásokon kívül Brazília által elindított programot (Nyílt Koalíció a Megfelelőségi Szén-dioxid-piacokért), amely egy közös karbonszabvány kialakítását célozza meg  a karbonkereskedelmi rendszerek a likviditásának, a kiszámíthatóságának és átláthatóságának megteremtése érdekében. Ennek ellenére a végső konklúzió a témában, amint az a washingtoni alapítású World Resources Institute összegzésében olvasható: a COP30 nagy ígéretek beváltása helyett csupán addig jutott, hogy 119 ország (melyek összességében az globális ÜHG kibocsátás háromnegyedéért felelősek) lépett egy kicsit előre. Nem nagyot, mert ez a 2035-re vállalt klímamitigációs céloknak még a 15 százalékára sem elég, de mégiscsak lépett, és azt is határozatba vette, hogy tudja, hogy ennyi nem lesz elég. Ha mégis így maradna, az a szcenárió erősödne meg, hogy a világ továbbra is a 2,3-2,8 Celsius-fokos felmelegedés felé halad, amelyre az adaptációt nagyon gyorsan meg kellene kezdeni. 

Szóval, bő 11 hónap múlva, a törökországi Antalya válik az új remények, új egymásnak feszülések és próbálkozások helyszínévé. A COP31-ig azért a világ egy kicsit még tovább robog a negatív utópia irányába. Nagyon úgy tűnik, hogy már csak egy Bruce Willis-szintű kaliber feltűnésében bízhatunk, aki visszajőve az elképzelt jövőből - miközben nagy elánnal nekiáll megjavítani a világ elromlott kerekét - joggal kérdezi tőlünk, hogy „Ez itt tényleg a valóság, vagy csak a képzeletem szüleménye?” Bruce, ez ma a valóság, nem csak egy skizofrén képzelet szülötte. Van rajta bőven mit javítani, és valójában pontosan tudjuk mit is kellene tenni, csak a bátor döntések kellenek hozzá, hogy azokat együtt megtegyük. 

Ezt a cikket először 2025. december 16-án tette közzé Tóth Levente, a mitigia vezérigazgatója, a személyes LinkedIn-profilján.