Ha csak az elmúlt évtizedekre tekintünk vissza, volt már az emberiség sírásója, legfőbb mérge, átka és önpusztításának eszköze és anyaga a cigaretta, a finomított cukor, a rossz koleszterin, de a freon és a finom szálló por, meg persze a szén-dioxid kibocsátás is. Nem mindegyik esetben egyből, és nem feltétlenül önként és dalolva, de ami a közös bennük az, hogy végül csak elértünk egy közmegegyezést és elkezdtük kiszorítani ezeket a világunkból. Ha minden tiltást olyan komolyan vennénk, mint a hűtőgépek hajtógázaként használt freon kiszorítását - az 1987-es montreali egyezmény az egyetlen olyan ENSZ egyezmény a történelemben, melyet a világ összes országa ratifikált -, akkor biztosan jobb hely lenne a világ.
Most erre jogosan a műanyagok pályáznak a legnagyobb eséllyel. Az igazat megvallva, eddig már azzal is elakadtam, hogyan lehetne-kellene-tudnánk azzal kezdeni valamit, hogy végül mellőzzük a műanyagokat az életünkből, hiszen oly „természetesen” és kényelmesen vesznek körbe minket a hétköznapokban. Keveset gondolkodunk a plasztik-mentes életről, hiszen mindig is itt voltak velünk már a szüleink és nagyszüleink generációiban is, hogy már észre sem vesszük. Mert kinek jutott eszébe például idén júliusban, hogy az a dedikáltan műanyagmentes hónapunk? Szimplán feledésbe merült. Az sem szenzációs hír ma már, ha egy elpusztult bálna testében 40 kilónyi (!!!) felhalmozódott műanyagot találnak. De az sem, ha a világtól egy évtizedek óta elzárt területen is mérnek szignifikáns mikróműanyag szennyezést, vagy, ha az már a vérünkben, sőt: az agyunkban is kimutatható. Már csak színes hír kategória volt már pár évvel ezelőtt is, amikor kiderült, hogy évente 25 deka műanyag kerül a szervezetünkbe, de valahogy azóta sem vesszük ezt elég komolyan.
A csomagolóanyagok innovációja még mindig legfeljebb a felhasznált műanyag mennyiségének csökkentéséről, nem pedig a kiváltásáról vagy a kötelező teljes újrahasznosításáról szól. A műanyagok lassan 200 éves történetének lezárásáról nem is hallunk. Sőt, már az is három éve ismert, hogy 2060-ra a globális műanyaghulladék mennyiségünk várhatóan háromszorosára nő, és továbbra is köszönjük, jól elvagyunk így is vele. A jelenlegi, úgy éves szinten mintegy 430-450 millió tonnányi plasztikból kb. 400 tonna végzi (jobb esetben) hulladéklerakókban és a közvetlen vagy a távolabbi környezetünkben, ahol vígan tovább szennyez mikróműanyaggá válva. Ráadásul, az anyagában történő újrahasznosítás megoldatlansága miatt a szűz műanyagok előállítása és aztán lebomlása, vagy elégetése a globális felmelegedés egyik motorja is egyben: a műanyagok a jövőbeli globális karbonszennyezés („carbon budget”) nagyságrendileg 20-30% közötti részéért felelősek. Nem tartom enyhítő körülménynek, hogy a 2023-as OECD-jelentésben az olvasható, hogy a drámai növekedés a feltörekvő piacok és a fejlődő gazdaságok jellemzője lesz, elvégre: Földünk csak egy van. Más szennyezések esetében is igazolódott, hogy ami mérgez Brazíliában, Kínában, vagy akár Fukusimában, az előbb-utóbb mindenhol máshol is súlyos következményekkel jár.
Furcsa módon - vagy éppen, hogy a méreténél és hangsúlyossá válásának köszönhetően: törvényszerűen - a műanyag-szennyezés kérdése nagyon sok tekintetben párhuzamba állítható a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének lehetőségével. Nemrég volt szerencsém meghallgatni a Verra témába vágó webináriumát - ezt egyébként itt bárki más is megteheti -, és azóta is sokat gondolkodom néhány ott elhangzott dolgon. A Verra - amit eddig úgy ismertünk, mint a klímavédelemben, a fenntartható fejlődés és a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezése témakörében a globális tanúsítási szabványait fejlesztő és adminisztráló szervezet - ugyanis előállt egy műanyaghulladék-csökkentési szabvány és egy kapcsolódó integrált program tervezetével. A Verra Plastic Program lényege, hogy zöld pénzügyi forrásokat mozgósítson a műanyaghulladék-gyűjtési és -újrahasznosítási infrastruktúrák fejlesztésére, lehetővé tegye az ilyen projektek tanúsítását, független ellenőrzését és különféle krediteket biztosítson „az alapértékeken felül újrahasznosított műanyaghulladék mennyisége alapján”.
Ez a mozgatórugó ismerős lehet az önkéntes karbonpiacon (VCM) korábban már elindult karbonmentesítési folyamatokból (erről korábban több tételben, több példát is bemutattam – az átfogó elemzésem itt található). A párhuzam abban is megáll, hogy a washingtoni központú szervezet szerint olyan skálázható megoldásokat kell kiépíteni, ami a tényleges megoldásokat a műanyaghulladék-gazdálkodás környezetvédelmi és pénzügyi felelősségét a kormányokról a gyártókra helyezi át. Az EPR - a kiterjesztett gyártói felelősség rendszere – már elég jó ismerősünk lett az utóbbi években, de sajnos inkább a sajátos hazai koncessziós struktúra uniós kompatibilitási hiánya miatt került a hírekbe, valamint azzal, hogy tovább drágul. A valódi viszont kérdés az, hogy az EPR rendszert – tegyük fel, hogy jól működik - a műanyag hulladékokra hogyan lehet teljeskörűen kiterjeszteni, és az egészet egy 100%-ban az anyagában történő újrahasznosítást támogató zöld finanszírozási struktúrába beilleszteni. Ezt mutatja be a Verra átfogó, EPR-be ágyazott kreditalapú zöld finanszírozási koncepciója.
Nagy téteket tennék arra, hogy a következő hónapok-évek egyik legnagyobb dobása lesz, hogy a karbonkreditekhez hasonlóan világ működésének egyenletébe a műanyagkreditek is bekerülnek, jó eséllyel a kötelező EPR rendszerbe illesztve. A bevezetésük, elfogadásuk, ahogyan e piac működtetése és felpörgetése nem lesz küzdelemmentes. A Verra szerint a szabványok, a követelmények, a független hitelesítés és a módszertan kidolgozásán keresztül vezet ez az út, melyen kihívásokból a kormányoknak is, a hulladékgazdálkodási szektornak is és a termelőknek is jut majd bőven. De más út nincs, és ezen most már el kell indulni. Mi a mitigiánál ezért is vágtunk bele már idén nagy erőkkel a műanyagok anyagában történő újrahasznosításának kreditesítésébe. Talán Will Smith is hamarosan csatlakozik hozzánk, hogy átlendítse a holtponton a világot az új közellenség, a műanyag-szennyezés elleni küzdelemben.
* https://www.imdb.com/title/tt0120660/?ref_=vp_close
** https://verra.org/
Ezt a cikket először 2025. szeptember 30-án tette közzé Tóth Levente, a mitigia vezérigazgatója, a személyes LinkedIn-profilján.