A nemzetközi karbonpiac öt megatrendje

Az önkéntes karbonpiac a karbonárazás vállalati működésben történő gyakorlati megjelenésének egyik módja. Elszámolási egysége a karbonkredit, egy átruházható tanúsítvány, amely azt bizonyítja, hogy valamely szereplő 1 tonna szén-dioxid egyenértékesen számolt többlet emissziócsökkentést vagy karboneltávolítást ért el, azonban az abból származó zöld állítások jogát pénzügyi ellenszolgáltatás fejében átengedte egy másik piaci szereplőnek, hogy az ellentételezzen vele. A szereplők - legyenek szabványgazdák, projektfejlesztők, tanúsítók, zöld beruházók, vagy kreditvásárlók - mind önkéntesen lépnek a piacra, tehát tevékenységük túlmutat a szabályozáson és a vállalásokon, azaz többleteredményt okoz a klímavédelemben. Az önkéntes karbonpiac már 20 éve létezik, de az áttörés mindezidáig nem következett be strukturális problémák miatt. A karbonpiac kiteljesedését gátló tényezők: 

1. Hitelességi problémák. A karbonpiac 2022-re hitelességi válságba került a tartós többlethatás gyakori hiánya, az eredmények elszivárgása és ebből fakadóan a valós klímavédelmi eredményt meghaladó „túlkreditesítés” következtében. A továbblépéshez a „búcsúcédula” stigma levetkőzése szükséges, amely nagyon elterjedt narratívává vált, így nem lesz könnyű menet. 

1. Széttöredezett piacok. A 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem léptette hatályba a 6. cikkelyt, ami az új egységes karbonpiac megteremtését szolgálta volna. Ennek következménye az önkéntes karbonpiac teljes széttöredezése lett: nagyszámú önálló karbonkredit szabvány, rengeteg a különböző karbontermék jött létre, ami átláthatatlanná tette a piacot, így nem csoda, ha sokan tartózkodnak tőle.  

1. Kereslethiány. Ez jelentős részben az első két ok következménye, de nem kizárólag. Az erőltetett emissziócsökkentési politika láthatóan kifulladt, a fenntarthatóság, mint hívószó kiüresedett. Ennek következménye, hogy 2025-ben az USA kilépett a Párizsi Klímaegyezményből, sikeresen blokkolta a Nairobi-folyamatot, és a növekedési csapdába kerülő EU is meghátrált az Omnibusz szabályozással. 

A helyzet nem rózsás, az önkéntes karbonpiac forgalma és a karbonár évek óta stagnál. Azonban, a piaci szereplők már keresik a kiutat a sodródással jellemezhető helyzetből, és a törekvéseknek mára már egyértelműen körvonalazódnak a jelei. Az átalakulás öt trendszerű változás köré tömörül, melyek 2030-ra együttesen alapjaiban változtatják meg az önkéntes karbonpiacot. 

Az ellentételezés legitimmé válik 

A piac fejlődésének alapköve, hogy az ellentételezés legitim eszközzé váljon, melyhez minőségi karbonkredit kínálat és kereslettámogatás szükséges. Mindkettőt a nagy nemzetközi szabványgazdák befolyásolják, akik az ajánlásaikkal terelik a piacot. A kínálati oldal a hitelességhiányra válaszként erőteljes minőségbiztosításba kezdett, melynek eredménye a Core Carbon Principles (CCP), mint alapvető minőségi kritérium megjelenése lett. A piac a CCP minősített karbonkreditek gyorsuló elterjedésére számít: 2025-ben már megjelentek az első ilyen tanúsítványok, arányuk 2026-ban várhatóan már 15 százalék körül alakul, míg 2030-ra akár elérheti az éves karbonkredit kibocsátások felét a magas integritású karbonkreditek aránya. 

A keresleti oldalt a leginkább a Science Based Target initiatives (SBTi) vállalati nettó nulla kibocsátási ajánláscsomag befolyásolja, melyet mára közel tízezer nagyvállalat követ önkéntesen. A szabványnak 2025-ben jelent meg a legújabb ajánlása (SBTi v2.0), melynek fontos új elemei vannak. Egyrészt, a vállalati összes kibocsátás 40%-át meghaladó Scope3 arány felett kötelező annak részletes jelentése és csökkentési célkitűzés felállítása. Másrészt, objektív hatékonysági okokból elfogadja, hogy a nettó nulla állapot ökoszisztéma szinten kell kijöjjön a kitűzött céldátumon. Ezáltal az ésszerűen le nem csökkenthető maradó kibocsátás minőségi karbonkreditekkel történő ellentételezése a vállalati dekarbonizációs stratégiai elfogadott részévé, tehát módszertanilag legitimmé vált. 

Az emissziócsökkentést felváltja a karboneltávolítás 

A kényszerített emissziócsökkentés kudarcával felértékelődött a klímaadaptáció, illetve a karboneltávolítás fontossága. Az utóbbi megatrend abból áll, hogy az eltávolítási karbonkreditek (CDR) fokozatosan kiszorítják a piacról az emissziócsökkentési projektekből származó tanúsítványokat, melyek hagyományosan a kínálat túlnyomó többségét adták, de a hozzájuk kapcsolódó minőség percepció alacsony. A CDR-ek rohamos terjedése így teljesen átalakítja a kínálati oldalt, megoldva a piacon jelenleg uralkodó emissziócsökkentési termékek hitelességi problematikáját.  

Két alapvető módszertan köré csoportosíthatjuk a karboneltávolítás fogalmát: a technológiai szén-dioxid eltávolítási (carbon removal) és a természet-alapú szén-dioxid-gazdálkodási (carbon farming) módszertanokra. Előbbi lényege, hogy a szén-dioxidot technológiai alapon kivonják a légkörből és biztonságosan, tartósan letárolják a kőzetekben, az óceánokban vagy akár tartós termékekben. Utóbbi pedig a fotoszintetizáló és szén-dioxid megkötő kapacitás növeléséről, vagyis mezőgazdasághoz, erdészethez és vízgazdálkodáshoz köthető természet-alapú szénmegkötési megoldásokról szól. A tranzakciós volumenek is alátámasztják ezt a térnyerést: a CDR ellentételezési tranzakciók aránya 2026-ban már a piac 10-12 százalékára fog rúgni, míg 2030-ra várhatóan 30% fölé növekszik. Az SBTi tavalyi új kiadása ki is mondja: a nettó nulla célévben ellentételezni már csak eltávolítási karbonkreditekkel lehet. 

Előfinanszírozás jön az utófinanszírozás helyett 

Az önkéntes karbonpiac eddig hagyományosan utófinanszírozást ígért a megvalósítandó zöld projekt gazdájának. Ezzel az a probléma, hogy gyakran nehéz a többlethatás bizonyítása, hogy valóban egy jövőbeli, bizonytalan karbonpiaci monetizáció miatt döntött-e a beruházó a projekt elindításáról, így bizalomhiány alakulhat ki az projekt addicionalitása körül. Amennyiben nem már kész karbonkreditekhez keresünk alkalomszerűen vevőt, aki az adott évi prompt ellentételezési igényei lefedésére hajlandó a projektnek utófinanszírozást biztosítani, hanem megfordítjuk a logikai sorrendet, akkor minden a helyére kerül. Ilyen esetben a kreditvásárló stratégiai igényeiből indulunk ki, aki cserében részlegesen előfinanszírozza az ellentételezési célra kiválasztott jövőbeli zöld projektet. A többlethatás is automatikusan biztosított, hiszen a projekt csak akkor indul el, ha van már elég kreditvásárlói elköteleződés a profitabilitás megteremtéséhez. Ezeket hívják előzetes karbonkredit átvételi szerződéseknek (offtake agreement), melyek a piac fő motorjává váltak: már 2025-ben meghaladták az éves 100 millió tonna szén-dioxid egyenértékest, ami az önkéntes karbonpiaci teljes volumen közel fele, és 2030-ra szinte egyeduralkodóvá fognak válni. 

Az előzetes átvételi szerződések mindig egy hosszú távú dekarbonizációs stratégiát feltételeznek a kreditvásárló vállalat részéről. Áttérést jelentenek egy hosszú távú, stratégiai partnerségre, tehát az éghajlatvédelmi tevékenységekbe történő közös befektetésre épülnek olyan partnerekkel, melyek képesek a negatív karbonlábnyom elérésére. Így szimbiózisban két (vagy több) cég együttesen éri el a nettó nulla állapotot. A múlt év végén megjelent az előzetes átvételi szerződések auditált jogi és számviteli elszámolási keretrendszere, ami óriási előrelépés. 

Az ellátási láncért vállalt felelősség fókuszba kerül 

További jellemző megatrend, hogy a vállalati dekarbonizációs stratégia fókusza idővel átkerül a Scope 3 területre. Mivel a yállalatok teljes karbonlábnyomának gyakran 70-90 százaléka az ökoszisztémában keletkezik, így a cég a teljes ökoszisztéma kibocsátásáért felelősséget kell vállaljon. A hagyományos ellentételezés átalakul, értéláncon belüli csökkentési együttműködés (insetting) lesz belőle, és a célkövetés már ezen a szinten valósul meg. Az insetting a klímavédelmi stratégia olyan változása, ahol a kívánt eredményt az értéklánc szereplői a kibocsátás közös csökkentésével és/vagy a karboneltávolítás fokozását célzó beavatkozások közös végrehajtásával együttesen érik el. 

Az ellátási lánc tagjai tehát hosszú távon együttműködnek és ennek támogatására egyre több keretrendszer születik. Ezek közös jellemzője az aktivitási fókusz (action focus), a közös finanszírozás (co-funding), az elért eredmények közös felhasználása (co-claiming) és a piaci elszámolás preferálása (market based). Az insetting projektek bevonzása nagy lehetőséget jelent az önkéntes karbonpiac számára, mivel a jövőben a globális Scope 3 dekarbonizáció akár egyharmada is karbonkreditekkel történhet. 

A szabályozó megjelenik a piacon 

Az önkéntes karbonpiac sokáig polgári jogi alapokon, de tételes szabályozás nélkül, a résztvevők önkéntesen vállalt integritási szabálykövetésére épülve működött. Ez adta a rugalmasságban rejlő innovációs előnyét, de a bizalmi válsághoz is a jogi elszámoltathatóság hiánya vezetett el. A szakértők a jövőt a módszertani mellett a jogalkotói legitimációban látják, amiben az EU az élen halad. 2025 végén három jelentős előrelépés is történt, amivel az EU megkezdte az önkéntes karbonpiac jogharmonizációját és ezzel egyben jogi legitimációját is: 

1. Fit for 90. Ez egy 2040-ig megírt klímavédelmi itiner, mely alapján az EU azt írja elő a tagállamok számára, hogy azok a céldátumon az üvegházhatású gázok (ÜHG) nettó kibocsátásának 1990-es szinthez viszonyított 90 százalékos csökkentését érjék el. Az ezt kiegészítő 5 százalékos szabály lehetővé teszi, hogy bármely uniós tagállam a maga háza táján elért legalább 85 százalékos ÜHG-lefaragást államközi karbontranszferekkel (ITMO) egészítse ki. Mivel mindig az utolsó pár százalék elérése a legköltségesebb, gazdaságosabb lehet máshol megvásárolni a maradó ellentételezést, mint maximálisan kifacsarni a hazai gazdaságot, és klímavédelmi szempontból is ugyanolyan jó, mivel a probléma globális. Az új szabály bizonyosan élénkíteni fogja a karbonpiacot, hiszen az EU 1990-es nettó kibocsátása hozzávetőleg 5Gt szén-dioxid egyenértékes volt, tehát ennek 5 százaléka elméletileg akár évi 250 millió tonnányi plusz keresletet támaszthat a minőségi karbonkreditek iránt. Hogy ezt el tudjuk helyezni: az egész globális önkéntes piac 2024-es forgalma hozzávetőleg ennyi volt, tehát az EU ezen lépése hosszabb távon akár duplázhatja is a keresletet egy alapvetően kereslethiányos piacon. 

1. A karboneltávolítási kreditek szabályozása (CRCF). Az EU elfogadott egy, az önkéntes karbonpiaci tanúsítási rendszerekre vonatkozó egyedülálló áltáthatósági szabálycsomagot, amelyhez a friss végrehajtási rendelet már komplex minőségi előírásokat tartalmaz, illetve szabályozza a tanúsító szervezetek munkáját is. A szabályozás lényege: a szabályozási körbe tartozó karbonkreditekkel történő kibocsátás-ellentételezést az EU jogilag legitimálja. Ez egy óriási lehetőség a karbonpiac számára, azonban a szabályozás nem minden karbonkreditre vonatkozik, amellyel az EU egyben ki is jelöli a projektfejlesztési irányokat. A kibocsátáselkerülési vagy csökkentési projektekből származó karbonkrediteket az EU továbbra sem legitimálja, a jogi legitimáció csak a tartós szén-dioxid eltávolítási és a szén-dioxid-gazdálkodási projektekre vonatkozik. 

1. Biogazdasági stratégia. A stratégia kiadásával az EU terve az, hogy az élelmiszerek, a bioanyagok, az energia és kapcsolódó szolgáltatások biztosítását és előállítását az eddigi fosszilistüzelőanyag-túlsúlyos rendszerről átállítja a megújuló, elsősorban biológiai erőforrásokra és ezzel az agráriumtól a halászaton át a biotechnológiáig mindent beköt a fosszilis anyagok használata elleni küzdelembe. Az intézkedések több területre is kiterjednek, amivel az EU a karbonpiac beindulását támogatja. Egyrészt, az EU a kreditvásárlói piaci beindítására gründol egy az ellentételezést választó cégek számára kialakított uniós vásárlói klubot (EU Buyers’ Club). Másrészt, egy uniós szén-dioxid-kibocsátási adatbázist (EU Carbon Farming Database) is létrehoz, amivel karbonpiaci projektfejlesztők számára módszertani segítséget nyújt az alapvonal meghatározásához és a hatékony nyomon követéshez. Végül, a stratégia részeként utat nyit az építőiparban a gyártás során biogén eredetű szén-dioxidot a keletkező végtermékben hosszú távra (legalább 35 évre) letároló építőanyagok elterjedése előtt. 

Konklúzióként elmondhatjuk, hogy az új karbonpiaci megatrendek átalakítják az alapvető terméket (karboneltávolítás), megváltoztatják a kereskedés módját (előzetes átvételi szerződések), a vállalati értéklánc dekarbonizációjának stratégiai megközelítésére (insetting) helyezik a hangsúlyt, és mind módszertanilag, mind jogilag legitimálják az ellentételezést a keresletgenerálás érdekében. A változások végre meghozhatják az önkéntes karbonpiac régóta várt áttörését, de nem minden szereplő számára: csak azok maradnak talpon, akik értik az új hívószavakat és a megatrendek metszetére fókuszálnak.